Keresés ebben a blogban

2018. november 29., csütörtök

Benedek Ani (32 éves) Budapest: Zsorzs - Mikulás, Mikulás pályázat


Benedek Anna (32 éves) Budapest:


Zsorzs

           

            Zsorzs nem hitt a mesékben. Kötelességből olvasta őket, aztán mihelyst megválaszthatta, mit olvas, sose vett többet mesét vagy egyáltalán szépirodalmat a kezébe. Gazdasági könyveket, pénzügyi beszámolókat, jogi kérdésköröket körbejárókat viszont annál nagyobb szenvedéllyel bújt. Zsorzs klasszikus, beskatulyázható városi üzletember volt, szeretett az lenni. Huszonhét éve élt a városban, egy amolyan luxus ház felsőbb emeletén. Zsorzs karácsonyi bódékkal foglalkozott: 1250 bódéja volt, ebből 450-et adott bérbe, a többibe ő vitte az üzletet. Árult ételt-italt, karácsonyi csecsebecsét, voltak mikulásai, manói. Már augusztus elején el kellett kezdeni interjúztatni a télapókat kiválasztani, melyik bódé milyen feladatot kap, és hol kell felállítani. Meg kellett rendelni az alapanyagokat, valamint kasszákat, zacskókat, számlatömböket. Az eladni kívánt árut egész évben rendelgette, mindig újabb és újabb beszállítókat, webshopokat fedezett fel. A karácsony számára munka volt, semmi meghittség nem maradt benne. Pedig volt családja, nem is egy. Nagyjából hat nővel volt komolyabb viszonya, kettővel egymás után, a többi néggyel párhuzamosan, hol ezzel, hol azzal, hol így, hol úgy volt. Három gyermeke is született, őket látogatta, ellátta, benne volt az életükben, de sose alakított ki meghitt kapcsolatot. Talán mert neki sem volt meghitt kapcsolata a szüleivel.

            Zsorzs idén is a jól bevált forgatókönyvet várta: december 24.-én otthon lesz, az elő elszámolásokat intézi, 25.-én sorba látogatja gyerekeit, 26.-án pedig elrepül pihenni. Néha kettesben valamelyik nővel, de leginkább egyedül. Koktélozik, hasát sütteti, kedvenc gazdasági magazinját olvassa. Nyaral. Ám idén hiába várta ezt...



            Zsorzs repülője balesetet szenvedett, és ő nem élte azt túl. Miután lelke megszabadult a testétől, eljutott a Lelkek Világa kapujához, ahol egy igen mogorva kapuőr várta.

            - Minek vagy itt? - kérdezte a mogorva őr.

            -Hát... - kezdte Zsorzs, és először egyszerűen nem értette, hogy kérdezhet tőle ilyet. - Meghaltam, tudod?

            - Az egy dolog. De miért gondolod, hogy bejöhetsz? Ide csak a megnyugodott lelkek térhetnek be, akik egy kis öröklétben tengődés után majd valamikor kaphatnak új testet. Rólad már messziről világít, hogy nyughatatlan vagy.

            - Én... nem tudtam. Csak követtem a fényt. Másfele menjek? - Zsorzs életében sem szerette, ha nem beszélnek tisztán és egyértelműen vele.

            - Igen. Neked tenned kell még valamit, hogy a lelked megnyugodjon. Valami dolgod van még a Földön. Nyilván, nem támadhatsz fel, szellemként sem olyan jó, ha visszamész, csak a frászt hoznád mindenkire. De van egy megoldás. Sok más nyughatatlan lélek élt már vele előtted.

            - Rendben, érdekel! - mondta Zsorzs, bár tízezer kérdése lett volna, szerette volna, ha ez a tárgyalás hamar véget ér.

            - Te lehetsz a Télapó a következő decemberben. A munka persze...

            - Persze már most kezdődik, tudom, életemben is ezzel foglalkoztam... - mondta kissé lehangolva Zsorzs.

            - Nos, akkor máris mehetsz a Manógyárba.



            Zsorzs nem igazán értette, csak érezte, hogy ami történik körülötte, az így van rendjén. Mikulás-ruhában üldögélt, és a Jó-Rossz listát olvasgatta. „Nem is értem. Azt hittem, ez mendemonda, mégis itt a lista előttem...” - tűnődött. Közben hallotta, hogy a manók dolgoznak a műhelyben. Az összes asztalon volt valamilyen játék, az istállóban csutakolták, vizsgálták a rénszarvasokat. „Egész életemben karácsonyi bódékba vittem ezeket a holmikat... Hihetetlen, hogy még halálomban is... De mi dolgom még ezzel? Mi dolgom még a Földön?” - morfondírozott tovább.

           

            A világ egyik felében december 5.-én éjjel jött a Mikulás, még a másik felében december 24.-én. Zsorzsnak tetszett ez az elosztás, így nem egy nagy roham volt, ami másfél hónapig tartott, mint a karácsonyi vásárban, hanem két hullám, és közte igaz nem állt le a Manógyár, de mégis így elosztva elviselhető volt a munka. De valahogy Télapó világában a karácsony nem volt munka. A manók énekelve-táncolva dolgoztak. Zsorzs megtudta, hogy amint ő kilép onnan az ajándékokkal teli szánon, a manók hazamennek a családjaikhoz, és ünnepelnek. Gyertyafénynél megvacsoráznak, vannak mogorva manók, akik ilyenkor mindig felemlegetik, hogy mi volt bezzeg az ő idejükben, hogy a Manógyár milyen más volt. Vannak minden-lében-kanál-manók, akik ha vendégségbe mennek, akkor is úgy pakolnak és rendezkednek, mintha otthon lennének. Vannak csendes-békés manók, akik leülnek a kandalló mellé egy szivarral, némi manó likőrrel, és egész este somolyognak. Vannak hangos, csendes, szaladgáló, üldögélő, visongó, kacagó, síró, szipogó kismanók is, akik inkább a karácsonyi ajándék csomagolásával játszanak egész éjjel, és nem az ajándékkal, amit a gyárból kaptak. Együtt vannak, ölelkeznek, beszélgetnek, vitáznak, históriáznak... Zsorzs rájött, ugyanúgy ünneplik a karácsonyt, mint az emberek. Kivéve őt.

            - Ez volt talán a baj? Mellőztem mindvégig ezt a családi ünneplést? De hát, hogy tehettem volna, mikor már márciusban csoki mikulásokat pakoltam? - kérdezte magától félhangosan a szánon ülve a szállítólevelet rendezgetve. - Bizony. Nem a tárgyak, meg a díszítés számít. Nyugodtan leülhetsz akár egyedül is, vagy a nőddel, vagy a gyerekeiddel a fa alá, és bámulhatod a csillogást meg a hóesést... Ilyet úgyse árultam a bódéimban!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése