Benedek Anna (32 éves) Budapest:
Zsorzs
Zsorzs
Zsorzs nem hitt a mesékben.
Kötelességből olvasta őket, aztán mihelyst megválaszthatta, mit olvas, sose
vett többet mesét vagy egyáltalán szépirodalmat a kezébe. Gazdasági könyveket,
pénzügyi beszámolókat, jogi kérdésköröket körbejárókat viszont annál nagyobb
szenvedéllyel bújt. Zsorzs klasszikus, beskatulyázható városi üzletember volt,
szeretett az lenni. Huszonhét éve élt a városban, egy amolyan luxus ház felsőbb
emeletén. Zsorzs karácsonyi bódékkal foglalkozott: 1250 bódéja volt, ebből
450-et adott bérbe, a többibe ő vitte az üzletet. Árult ételt-italt, karácsonyi
csecsebecsét, voltak mikulásai, manói. Már augusztus elején el kellett kezdeni
interjúztatni a télapókat kiválasztani, melyik bódé milyen feladatot kap, és
hol kell felállítani. Meg kellett rendelni az alapanyagokat, valamint
kasszákat, zacskókat, számlatömböket. Az eladni kívánt árut egész évben
rendelgette, mindig újabb és újabb beszállítókat, webshopokat fedezett fel. A
karácsony számára munka volt, semmi meghittség nem maradt benne. Pedig volt
családja, nem is egy. Nagyjából hat nővel volt komolyabb viszonya, kettővel
egymás után, a többi néggyel párhuzamosan, hol ezzel, hol azzal, hol így, hol
úgy volt. Három gyermeke is született, őket látogatta, ellátta, benne volt az
életükben, de sose alakított ki meghitt kapcsolatot. Talán mert neki sem volt
meghitt kapcsolata a szüleivel.
Zsorzs idén is a jól bevált
forgatókönyvet várta: december 24.-én otthon lesz, az elő elszámolásokat
intézi, 25.-én sorba látogatja gyerekeit, 26.-án pedig elrepül pihenni. Néha
kettesben valamelyik nővel, de leginkább egyedül. Koktélozik, hasát sütteti,
kedvenc gazdasági magazinját olvassa. Nyaral. Ám idén hiába várta ezt...
Zsorzs repülője balesetet
szenvedett, és ő nem élte azt túl. Miután lelke megszabadult a testétől,
eljutott a Lelkek Világa kapujához, ahol egy igen mogorva kapuőr várta.
- Minek vagy itt? - kérdezte a
mogorva őr.
-Hát... - kezdte Zsorzs, és először
egyszerűen nem értette, hogy kérdezhet tőle ilyet. - Meghaltam, tudod?
- Az egy dolog. De miért gondolod,
hogy bejöhetsz? Ide csak a megnyugodott lelkek térhetnek be, akik egy kis
öröklétben tengődés után majd valamikor kaphatnak új testet. Rólad már
messziről világít, hogy nyughatatlan vagy.
- Én... nem tudtam. Csak követtem a
fényt. Másfele menjek? - Zsorzs életében sem szerette, ha nem beszélnek tisztán
és egyértelműen vele.
- Igen. Neked tenned kell még
valamit, hogy a lelked megnyugodjon. Valami dolgod van még a Földön. Nyilván,
nem támadhatsz fel, szellemként sem olyan jó, ha visszamész, csak a frászt
hoznád mindenkire. De van egy megoldás. Sok más nyughatatlan lélek élt már vele
előtted.
- Rendben, érdekel! - mondta Zsorzs,
bár tízezer kérdése lett volna, szerette volna, ha ez a tárgyalás hamar véget
ér.
- Te lehetsz a Télapó a következő
decemberben. A munka persze...
- Persze már most kezdődik, tudom,
életemben is ezzel foglalkoztam... - mondta kissé lehangolva Zsorzs.
- Nos, akkor máris mehetsz a
Manógyárba.
Zsorzs nem igazán értette, csak
érezte, hogy ami történik körülötte, az így van rendjén. Mikulás-ruhában
üldögélt, és a Jó-Rossz listát olvasgatta. „Nem is értem. Azt hittem, ez
mendemonda, mégis itt a lista előttem...” - tűnődött. Közben hallotta, hogy a
manók dolgoznak a műhelyben. Az összes asztalon volt valamilyen játék, az
istállóban csutakolták, vizsgálták a rénszarvasokat. „Egész életemben
karácsonyi bódékba vittem ezeket a holmikat... Hihetetlen, hogy még halálomban
is... De mi dolgom még ezzel? Mi dolgom még a Földön?” - morfondírozott tovább.
A világ egyik felében december 5.-én
éjjel jött a Mikulás, még a másik felében december 24.-én. Zsorzsnak tetszett
ez az elosztás, így nem egy nagy roham volt, ami másfél hónapig tartott, mint a
karácsonyi vásárban, hanem két hullám, és közte igaz nem állt le a Manógyár, de
mégis így elosztva elviselhető volt a munka. De valahogy Télapó világában a
karácsony nem volt munka. A manók énekelve-táncolva dolgoztak. Zsorzs megtudta,
hogy amint ő kilép onnan az ajándékokkal teli szánon, a manók hazamennek a
családjaikhoz, és ünnepelnek. Gyertyafénynél megvacsoráznak, vannak mogorva
manók, akik ilyenkor mindig felemlegetik, hogy mi volt bezzeg az ő idejükben,
hogy a Manógyár milyen más volt. Vannak minden-lében-kanál-manók, akik ha
vendégségbe mennek, akkor is úgy pakolnak és rendezkednek, mintha otthon
lennének. Vannak csendes-békés manók, akik leülnek a kandalló mellé egy
szivarral, némi manó likőrrel, és egész este somolyognak. Vannak hangos,
csendes, szaladgáló, üldögélő, visongó, kacagó, síró, szipogó kismanók is, akik
inkább a karácsonyi ajándék csomagolásával játszanak egész éjjel, és nem az
ajándékkal, amit a gyárból kaptak. Együtt vannak, ölelkeznek, beszélgetnek,
vitáznak, históriáznak... Zsorzs rájött, ugyanúgy ünneplik a karácsonyt, mint
az emberek. Kivéve őt.
- Ez volt talán a baj? Mellőztem
mindvégig ezt a családi ünneplést? De hát, hogy tehettem volna, mikor már
márciusban csoki mikulásokat pakoltam? - kérdezte magától félhangosan a szánon
ülve a szállítólevelet rendezgetve. - Bizony. Nem a tárgyak, meg a díszítés számít.
Nyugodtan leülhetsz akár egyedül is, vagy a nőddel, vagy a gyerekeiddel a fa
alá, és bámulhatod a csillogást meg a hóesést... Ilyet úgyse árultam a
bódéimban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése