Ellopták a Mikulás ruháját
Ellopták a Mikulás ruháját!
- hirdették kiabálva a rikkancsok, miközben a legújabb Zuzmóhírek-et lobogtatták.
Arcocskájukat pirosra festette a csípős szél, amely különös dallamokat fütyült a fülükbe.
Hópelyhek lejtettek vidám táncot a levegőben, kavarogtak, pörögtek-forogtak, zuzmara ült az ágakon; hideg volt, igen, hideg, de mégis minden olyan vidám volt és békés, amilyen csak lehetett.
És ebbe az örömteli forgatagba csapódott be a hír, hogy ellopták a Mikulás ruháját!
Zénó, a rénszarvas, döbbenten kapta fel a fejét a legelészésből.
- Micsoda?! Hogy elorozták a Télapónak ruháját? Lába kelt a szép piros hermelinprémszegélyes kabátnak, a jó meleg nadrágnak, a fehér pomponos sapkának, és a magasszárú csizmának, ami hosszú úton fagytól óvta, amíg száguldottunk a sok ajándékkal, ami a hóbantoporgásnál és etetésemnél védte a lábát? Ennek utánajárok! – határozta el, és a fák alól kilesve a keményre fagyott és alaposan letaposott havon elkocogott a jól ismert házacskához.
A barna fakapu előtt körülnézett, majd a hatalmas agancsával finoman meghúzta a csengőzsinórt.
Télapónál ugyanis nem olyan csengő volt, bárki másnál: ott egy nagyobbacska harang lógott az ajtó felett, az jelezte a vendég érkeztét.
A gazdag emberek harangja azt mondja: suba-bunda, a szegény embereké azt, hogy ing-gatya, de a Mikulásé kedvesen hívogatva csak annyit mondott: giling-galang, vidám kaland, térj be!
Zénó orrával óvatosan lenyomta a kilincset, majd belépett a jólismert lakba.
A falak vidám színűek voltak, derűt és meleget árasztottak.
Körbe-körbe sok kép volt vidáman nevető gyermekarcocskákról, akik találkoztak a Mikulással, és volt néhány megszeppent és lefelé görbülő arcú vagy épp sírós is.
Egy nagy faasztal, rajta tömérdek-tömérdek levél, de tényleg tengernyi a világ minden tájáról, sokféle színű boríték, rajtuk ezernyifajta bélyeg, és a címzés…
Azt látnotok kellett volna! (mert ugye egy levélre címzés is kell, másképp hogy kapná meg az illető?)
Volt, aki csak rajzolt a Télapónak, volt, aki megkérte aput vagy anyut, hogy segítsen neki a kérése megírásában, esetleg a nagyobb testvér vetette papírra a titkos vágyakat és óhajokat, voltak nagy ákom – bákomok; és ez most mind ott sorakozott az asztalon.
A csomagok nagy része is készen állt már – de most, hogy a Mikulás elővette volna a szép ünnepi ruháját, egyszerre kiderült, hogy üres a szekrény!
- Ebben a régi, molyrágta hacukában mégsem állíthatok a gyerekek elé! Milyen példát látnának tőlem? – gondolkodott fehér szakálla alatt fennhangon dörmögve a Mikulás.
- Arra már nincs idő, hogy új ruhát vegyünk? – kérdezte Zénó.
- Sajnos nincs. Látod, a csomagolással is épp, hogy megvagyok, előbb azt kellett befejeznem, viszont egyszerre két helyen nem lehettem. Meg ilyenkor olyan tömeg van a Mikulásellátó Áruházban, hogy mire azon keresztülkecmergek, már a húsvéti nyuszinak jön el az ideje.
- Kecmeregsz? Kecmergünk! Én is itt vagyok neked, és megpróbálok segíteni! Eddig együtt vittük a sok csomagot, akkor most egyszerre hagyjuk, hogy hiába várjanak annyian? Hogy hiába énekeljenek, szavaljanak lesve a csodát, amikor betoppansz? Ugye nem azt akarod mondani, hogy ezt te is komolyan gondoltad? – Zénó szomorúan nézett a fancsali arccal ücsörgő ráncos képű bácsira.
- Akkor most mondd meg, mit tegyünk? Nézd meg, itt kellene lennie a ruhámnak, nemrég vettem, jó meleg volt és strapabíró, mert látod, a kívánságok jönnek, szóval nem vagyunk elfelejtve…
- Elfelejtve, elfelejtve… Ugyan ki akarná, hogy elfelejtsenek Téged? Illetve…
- Illetve? – nézett fel tágra nyílt szemmel a Mikulás.
- Gondold csak el: ha most nem viszed ki az ajándékokat – még ha még oly szerény vagy egyszerű is - az a sok kisfiú és kislány azt fogja gondolni, hogy Te nem is létezel, hogy téged csak kitaláltak.
- Micsoda? - képedt el a bácsika.– Hogy engem csak kitaláltak? A sajtó meg mindent kitálal. No ez szép! Mintha ezek az állítólagos kitaláció-állítók nem kaptak volna tőlem szaloncukrot! Felháborító! Elképesztő! Arcátlan pimaszság! Pimasz arcátlanság! Más most nem jut az eszembe! – szegény Mikulás feje majdnem olyan piros lett, mint a régi subája.
A rénszarvas szeretettel nézte öreg gazdáját:
- Girbegubancot mikor láttad?
- A krampuszt? Hmm, már jó régen... Csak nem gondolod, hogy Ő???
A Télapó elképedve nézett a rénszarvasra, aki ebben a pillanatban inkább egy rémszarvasnak tűnt, olyan arckifejezéssel bámult vissza.
- Hova raktad, amikor hazahoztad? Vettél még mást is?
- Lássuk csak - dünnyögött a hószín szakáll.
Megvettem a szánkótalpkarbantartó kenceficét, neked a zuzmótápot, virgácsvenyigét, a Mikulászacskót ugye, és a ruhát.
Ezek után indultam intézni a kívánságok teljesítését.
- Remek. Arra emlékszel, hova raktad a vásárolt portékát?
A Mikulás megsimogatta a tejszínű szőrzetét.
- Ide. Ide,az asztalra. Mindent ide, igen, ez biztos,mert ahogy nézegettem a blokkot, még dünnyögtem is, mennyire felment a bajuszápoló ára. Rettenetes!
- És utána mi történt?
- Mi történt volna? Nem történt semmi.
- Nem mentél el onnan, nem hagytad magára a cók-mókodat?
A Télapó elgondolkodva nézett maga elé.
- Nem, illetve várjunk csak egy kicsit! Épp elkezdtem volna elrendezni a vásárolt dolgokat, amikor csengetett Holló Hümér, a postás, és újabb levélmennyiséget hozott, azt kellett átvennem.
- És mire visszaértél...
- És mire visszaértem, rámoltam tovább, de nem tűnt fel a csomag hiánya. Igaz, közben sok mindenen gondolkodtam, talán ezért nem vettem észre?
- Meglehet. De ideje, h utánanézzünk!
Ezzel munkához láttak: megnézték lenn és fenn, kinn és benn, ágy alatt és kamrapolcon, a pincében a padláson, a szomszédasszony kezében,a behavazott farakáson, a hóember háta mögött, háztetőn a kémény fölött keresték a csomagot, de nem találták.
Kimerülten rogytak le a székekre.
Szegény Miikulás csüggedten nézett a levélkupacra: hogy tudja ezt a rengeteg kívánságot teljesíteni, senki nem fogja elhinni, hogy Ő az igazi, a valódi, a hamisítatlan Télapó, akinek – mint tudjuk -, hó a subája, jég a cipője, és leng a szakálla.
De most csak azt lehetett mondogatni, hol a subája, mert azt még mindig nem találálták.
Ekkor egy koromfekete arc tűnt fel az ajtóban.
- De jó, hogy, látlak, Girbegubanc! Gyere csak ide! – kiáltotta szinte egyszerre a bácsika és a rénszarvas.
- Igen? Miről van szó? – kérdezte meglepetten az ördögfi.
- Tudod te azt nagyon jól! – horkant rá mérgesen Zénó.
- Én? Mit?
A krampusz elképedten bámult hol egyikőjükre, hol a másikójukra.
- Hova raktad a ruhát?
- Milyen ruhát?
- Milyen ruhát, milyen ruhát? A Télapóét!
- Nincs meg a piros ruha?
- Nincs!
- Nincs? Hűha, ez baj!
- De még mekora! Ezért kérlek add elő!
- De ha egyszer nem én raktam el!
- Nem? Nekem ne füllents!
- Itt sem voltam. A csomagolás után siettem haza, nem emlékszel Mikulás?
Miért volna az jó, hogy ne menjél ki december 6-án?
- Hogy ne emlékezzenek rám!
- De akkor engem sem keresnek, nem gondolod?
- Ez igaz! De hát akkor hova tűnhetett? Magától nem vész nyoma egy csomagnak! Nem tartom valószínűnek, hogy a ruha magától kisétál a zárt ajtón át!
Az ördögöcske megvakarta a feje búbját.
- Merre kerestétek eddig?
- Merre, merre? Mindenhol! - fortyant fel Zénó.
- Nézzük meg még egyszer, én is segítek!
- Váljunk külön, vagy együtt keressük?
- Szerintem kezdjük külön! – javasolta
Töviről hegyire átkutattak, átvizsgálták a ház minden zegét – zugát, de hiába, a ruhának híre – hamva sem volt.
Kimerülten rogytak le az ajándékoktól és a levelektől roskadozó asztal köré.
- Nem tudom, mit lehetne még tenni – sóhajtotta Zénó.
- Mindenhol megnéztük . mondta szomorúan a Mikulás. De sajnos hiába: az idén elmarad az ajándékozás.
- A virgács is?
- Igen, a virgács is. Miért kapna valaki virgácsot, ha nem kap mellé valami kis meglepetést. Nincsen kizárólag rossz gyerek.
Kis csend után Girbegubanc törte meg a csendet:
- Mikulás! Amikor eljöttél az áruházból, elhoztad a becsomagolt ruhád?
- Igen.
- Biztos?
- Igen. Öööö… Legalábbis úgy emlékszem.
Csak egy kis kénkőszag jelezte, hogy ült ott valaki, olyan gyorsan száguldott az ördögfi keresztül a falon, hogy még záróra előtt beérjen az áruházba.
- Csókolom, jó napot kívánok! – lihegte – Nem maradt itt egy nagyobbacsaka csomag?
- Mi volt benne?
- A Télapó új ruhája!
- Ez? – mutattak fel egy szép, hópelyhes csomagolópapírba csomagolt zacskót.
- Igen, ezt.
- Tessék, itt van. Amikor a blokkot adtuk, azt eltették, de ezt ittfelejtették.
- Köszönöm! – mondta a krampusz, és hóna alá kapva a csomagot elszáguldott.
Hogy örült neki a Mikulás és Zénó! Nem marad el a csomagosztás, újra találkozunk a gyereksereggel! Girbegubanc, köszönöm!
Fogd be Zénót, indulunk!
2013. XII. 5 – 2014. I. 6.egnyeri tetszésüket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése